Valódi segítség daganatos betegeknek!

A rák ellen a természet erejével

[szorenyi.p] publikálva: 2012-02-23 11:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A készítmény rebarbarát is tartalmaz

Amikor valakinél először mutatják ki, hogy rákban szenved, általában megrémül. Pedig a rák önmagában nem halálos betegség. Legyőzhető, de ebben segíteni érdemes a szervezetet. Erre kiváló szer a Gabolexin, amely már a természetgyógyászat őshazájának számító Kína hatóságainak engedélyét is megkapta.


A Gabolexin alkalmassá teszi az immunrendszert a rosszindulatú daganatsejtek felismerésére, elpusztítására, feloldva azokat a sejtszintű gátakat, amelyek ezt korábban lehetetlenné tették, és így a betegség elfajulásához vezettek.



A Gabolexin egy jól összeválogatott alapanyagokból álló étrend-kiegészítő prémiumtermék, nem súlyos 100 ezrekbe kerülő gyógyszer, nem tulajdonítható neki gyógyító hatás.



A Gabolexin kizárólag természetes, 100%-ban növényi összetevőkből, gyógynövényekből áll, melyek jótékony immunstimuláló, sejtregeneráló hatása már régóta ismert a gyógyászatban. Ilyen például a vízitorma, amely tisztítja az ereket. A noni vagy a zöld tea, amelyek bizonyítottan képesek a sejtek regenerációját elősegíteni. A rákos sejt ugyanis nem más, mint egy gyenge, rosszul szervezett sejt. Helytelen genetikai információt tartalmaz, és ezért nem tudja ellátni a feladatát.

Hatására javul az életminőség, javulnak, normalizálódnak a hematológiai laborértékek, a helyi tumor tünetek enyhülnek, a tumoros folyamat progresszivitása csökkenhet, vagy regresszióba fordulhat.

Készítői szerint a Gabolexin természetes gyógymódként, kiváló kiegészítője lehet a daganatos sejteket pusztító kemoterápiának, illetve a sugárkezelésnek, hiszen egyrészt segít a szervezetnek elviselni, túlélni a terápiák mellékhatásai okozta traumát, másrészt az immunrendszer saját védelmi rendszerének újjáélesztésével maga is segít a rákos sejtek elleni küzdelemben.

Jelenleg kétfajta termék közül tud választani. A Gabolexin Forte csillapítja a fájdalmat, vérképző hatású és blokkolja a sejtosztódást. A Gabolexin Plus Gélt elsősorban a sugárkezelés hatásainak enyhítésére ajánlják. Bőrnyugtató és bőrregeneráló hatású szer.  A készítményt az interneten keresztül tudja megrendelni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



KÖRNYEZETVÉDELEM
Vadállatok a nagyvárosban
Tragikus és vicces történetek karantén idején
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha egy időre valahol máshol élnél
Országok, amiket megengedhetünk magunknak
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--