Orbán a rádióban jelentette be Matolcsyt

Varga Mihály kerül a gazdasági tárca élére

[szorenyi.p] publikálva: 2013-03-01 11:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Tamás

A miniszterelnök Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is bejelentette: Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter váltja Matolcsy Györgyöt a Nemzetgazdasági Minisztérium élén. A forint pár percig gyengült, majd erősödött a hír hallatára.


A kormányfő a rádióinterjúban - a piac által jelzett kockázatokat firtató kérdésre válaszolva - a legkevésbé kockázatos döntésnek nevezte Matolcsy György jegybankelnökké jelölését.



Simor András távozó elnök hatéves megbízatása szombaton jár le.



"A teljesítmény és a tények egyetlen ember felé mutatnak, ez pedig Matolcsy György" - mondta a miniszterelnök. Azokra a kérdésekre nem kívánt válaszolni, hogy a gazdaságösztönzés területén milyen jegybanki politikát vár el, mert szerinte a kormányfőknek ezekben az ügyekben nem szabad megszólalniuk, ellenkező esetben, "ha az ember csak egy fél mondatot is tesz, akkor másnap a bankvilág a torkának ugrik".

Londoni elemzői vélemények szerint nem valószínű, hogy Matolcsy György azonnal unortodox intézkedéseket tenne a Magyar Nemzeti Bank élén. Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza szerint Matolcsy György rövid távon "érzékeny lesz a piaci aggályokra", és nyilván nem akarja, hogy jegybankelnöki tevékenységének kezdetét "markáns piaci eladási hullám" kísérje.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint a monetáris politika legfőbb eszközének számító alapkamat tovább csökkenhet 4,75 százalékig. Hozzátette azt is, hogy a 300 forintos árfolyamra ma másként tekint a piac, mint egy-két éve, azt kevésbé kockázatosnak tartja, de a 310 forint már veszélyes lehet.

 

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője elmondta: a monetáris tanácsban immár kétharmados többségbe kerülnek a "galambok", azaz a kamat további csökkentése várható, a piac most decemberre 4,25 százalékot árazott be. Ezt az inflációs folyamatok is lehetővé teszik, hiszen már tavasszal elérhető a 3 százalékos cél. Ugyanakkor az elemző figyelmeztetett arra, hogy a kamatvágás miatt a 300 forint feletti árfolyam óriási veszélyekkel járhat egy olyan gazdaságban, ahol a devizahitelek a GDP 16 százalékát teszik ki.

Nem okozott meglepetést Matolcsy György jelölése - közölte Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője is, aki arra számít, hogy aktívabb lesz az új elnökkel felálló Magyar Nemzeti Bank, de a klasszikus értelemben vett mennyiségi lazításra, amelyet a világ nagy jegybankjai követnek, Magyarországon nem kerül sor. Az viszont elképzelhető, hogy a bankszektor az MNB-től új feltételekkel közép- és hosszú lejáratú forrásokhoz jut, ami némileg fellendítheti a hitelezést - tette hozzá.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
350 millió fát ültettek fél nap alatt
Pedig csak 200 milliót akartak
PÉNZTÁRCA
Extra pályázat társasházaknak
Még több vissza nem térítendő forrás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mától könnyebb Ausztriába menni
Sinopharm igen, Szputnyik nem
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--