Fiúk szoknyában a középiskolákban

Harc az egyenjogúságért a Franciaországban

[V.J.] publikálva: 2017-05-20 09:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mi lenne, ha pénteken mindenki szoknyába jönne suliba?- ezzel a kérdéssel fordult a középiskolásokhoz Franciaországban négy diák szervezet. 2014 óta minden évben megrendezik a szoknya napját a francia középiskolákban, de most először lett országos a kampány.


Hány fiú vesz fel szoknyát? A kezdeményezés arra kíván rámutatni, hogy bár Franciaországban kiáltották ki az emberi jogokat, de az egyenjogúság terén nincs nagyon mivel dicsekedni. A szoknya napjára létrehozott honlapon például a francia diákok megtudhatják, hogy már több mint 80 brit középiskola szabályzatába iktatta: fiúk is hordhatnak szoknyát! Ezek egyáltalán nem mind skót középiskolák. Legutóbb például a Highgate School vezetése döntött igy Észak Londonban. A honlapról azt is megtudhatják a francia diákok, hogy a fizetések terén még mindig nagy a lemaradás: a nők átlagosan 23%-al keresnek kevesebbet mint a férfiak Franciaországban.  A cégek vezetői között mindössze 9% a nők aránya.

Ezen kíván változtatni Macron elnök, akinek kormányában épp annyi a nő mint a férfi miniszter. Olyan posztra is nő került, ahol Napóleon hazájában eddig nem sok keresnivalója volt a szebbik nemnek. Franciaországnak ezentúl hadügyminiszter asszonya van éppúgy mint Németországnak. Kettőjük feladata lesz a közös európai hadsereg megteremtése! És akkor nem beszéltünk még Franciaország új First Lady-jéről. Brigitte Macron- aki egykor tanárnője volt a mostani elnöknek a középiskolában- aktív szerepet kíván játszani az Élysée palotában. Elnök férje ezzel maximálisan egyetért: én nem dugom el a függöny mögé az asszonyt- jelentette ki Emmanuel Macron.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
800 ezren maradnak áram nélkül
A bozóttüzeket akarják kivédeni
PÉNZTÁRCA
Máshogy nem vészelnék át
Így segítik most az utazásszervezőket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Útra kelni vagy nem útra kelni?
Rövidesen többet tudunk, de az még mindig kevés
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--