Egy asszony siratta két gyermekét

Dráma az X-faktorban

[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-23 07:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Percekig zokogott Keresztes Ildikó a szombat esti X-faktor végén. A drámát élő egyenesben közvetítette a z RTL Klub. Miért is ne tette volna, hiszen a énekes tehetségkutató 2. fordulója jobb finálét aligha kaphatott volna.


Műkönnyek vagy valódi érzelmek. A kissé szarkasztikus nézők még ezt is találgathatták z X-faktor 2. döntőjének utolsó 10 percében. Olyasmi történt ugyanis, ami eddig még nem a műsor történetében. Egy mentornak - Keresztes Ildikó - két versenyzője sodródott a nézők jóvoltából a kiesés szélére. Ha ezen az enyhe képzavaron túl is tesszük magunkat, azon már kevésbé tudunk átsiklani, ahogy Keresztes Ildikó zokogott. A műsor szerkesztője (ki más) úgy döntött, hogy az énekesnőnek kellett választania Lil C. és Demes Tamás között. A két srác előtte fergeteges párbajt énekelt.

Nagy Feró és Malek Miklós Lil C-t juttatta volna tovább, Geszti Péter azonban az ukrajnai fiúra szavazott. Laikus nézőként ez a döntés érthetetlennek tűnt, hiszen a közismert Michael Jackson epigon Lil C. a mester dalával próbált bent maradni a versenyben. Fergetegeset énekelt.

Ezek után maradt Keresztes Ildikóra a döntés, aki percekig zokogott. Arca vonaglott, mint művész láthatóan beleélte magát a szerepbe. Azért a legközelebbi értekezleten valószínűleg megmondják neki, hogy nem volt rossz a show, de arcának torzulása azért nézőelűző is lehet, tehát legközelebb legyen kicsit visszafogottabb. Meglátjuk, egy hét múlva ismét X-faktor.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Próbálják menteni Amazóniát
100 millió dolláros alapot hoznak létre
PÉNZTÁRCA
Tömeges ételmérgezés Nagykőrösön
Hatszáz diák lett rosszul, öten kórházban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hova NE utazz idén nyáron?
Vagy ha mégis, hogyan?
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--