Varga Mihály megvillantotta az eurót

2020 körül akár eurónk is lehet

[seifert.p] publikálva: 2016-07-19 08:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nemzetgazdasági miniszter nem tartja alaptalannak, hogy Magyarország az évtized végére csatlakozzon az euróövezethez. Varga Mihály erről a Magyar Hírlapban megjelent interjúban beszélt. Hozzátette, ehhez közelebb kell kerülni az uniós átlaghoz, valamint tovább kell javítani a termelékenységet, ugyanakkor stabilabb euró is kell, biztosabb lábakon álló, közös, fiskális politikával.


Varga Mihály szerint gyenge versenyképességgel, rossz árfolyamon csatlakozni életveszélyes, többet árt, mint használ. Hozzátette: az utóbbi 14 évben kiderültek a közös valuta gyengeségei is, a monetáris politika korlátai, a fiskális együttműködés hiánya.

A miniszter úgy vélte, sokat jelentett volna, ha a 2008-as válság idején eurót használ az ország, sok devizahiteles menekült volna meg az árfolyamok okozta csapdából.

Ugyanakkor megmenekült Magyarország olyan kérdések megválaszolásától, mint hogy hogyan fizette volna a görög hitelcsomag rá eső részét - tette hozzá.

Felidézte, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank legutóbbi konvergencia jelentése szerint Magyarország a fontosabb kritériumokból csak az árfolyamra vonatkozó feltételt nem teljesíti, mert - Csehországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan - nem tagja az ERM-II árfolyamrendszernek. Úgy vélte, a belépéssel épp azt a versenyelőnyt adta volna fel az ország, amivel az euróövezet országai nem rendelkeznek.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A magyar turizmus alulárazott

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vadállatok a nagyvárosban
Tragikus és vicces történetek karantén idején
PÉNZTÁRCA
Varga Mihály megvillantotta az eurót
2020 körül akár eurónk is lehet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hatalmas hajóroncs épül Prágában
Lakások is lesznek benne
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.09.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Peking
2025.09.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Kína
2025.09.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Peking ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--