Útnak indultak a zarándokvonatok Csíksomlyóba

Idén is ezrek keltek útra

[Farmosi Nóra] publikálva: 2025-06-06 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén is útnak indultak a zarándokvonatok Csíksomlyóba: a Boldogasszony csütörtökön, a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors  pénteken reggel startolt.

 


A rendezvényen köszöntőt mondott Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki kiemelte: a zarándoklat nemcsak vallási esemény, hanem a nemzeti összetartozás erőteljes szimbóluma is. Hangsúlyozta, hogy a csíksomlyói búcsú a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozóhelye, és örömteli, hogy a zarándoklat immár hagyománnyá vált, évről évre egyre több fiatalt megszólítva.

 


Budai László, a zarándokvonat szervezője elmondta, hogy a Misszió Tours és a MÁV együttműködésében megvalósuló különvonaton közel 800 zarándok vesz részt. Az utazók között 300 középiskolás diák is helyet kapott, akik a Rákóczi Szövetség szervezésében csatlakoztak a csíksomlyói zarándokúthoz.


Nacsa Lőrinc felidézte, hogy a Nemzeti Összetartozás Napját követően induló vonat szimbolikus jelentőséggel bír. A zarándokok a magyarság lelki központjába, Csíksomlyóra tartanak, ahol szombaton részt vesznek a pünkösdi szentmisén. Kiemelte, hogy most különösen fontos a közös ima a nehéz helyzetbe került parajdiakért. A zarándokutak jelentőségét abban látja, hogy céljuk mindig túlmutat az utazáson – lelki és közösségi értelemben is gazdagítják a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy nemzetben gondolkodunk, és olyan alapértékekért állunk ki, mint a család, a munka, a hit és a biztonság. A zarándokoknak jó utat kívánt.


Laskay Lóránt, a MÁV-csoport üzleti vezérigazgató-helyettese örömét fejezte ki, hogy a Misszió Tours és a MÁV közös szervezésében megvalósuló zarándokvonat sikere évről évre nő. Mint mondta, a zarándokvonat mára szokássá vált, és egyre többen szeretnének részesei lenni ennek a különleges utazásnak.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke megköszönte a lehetőséget, hogy szervezetük immár nyolcadik alkalommal csatlakozhatott a zarándokvonathoz, és hogy ilyen sok középiskolás fiatal vehet részt ebben a közösségi és lelki élményben.

Varga Lajos atya, a zarándokút lelki vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a zarándoklat nem csupán testi, hanem lelki út is. A zarándok elhagyja megszokott kényelmét és lakóhelyét, és nyitottá válik a lelki hatásokra. A zarándoklat kiemeli az embert a hétköznapokból, segít megszólítani a lelket, és lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk Krisztus Urunkhoz. Útjuk során a résztvevők Jézust és a Szűzanyát együtt tisztelik, és imádkoznak békéért és kegyelmekért.


A zarándokvonat a Keleti pályaudvar 7. vágányáról indult útnak. Az útra kelő zarándokokat lelki útravalóval és jókívánságokkal indították el, hogy méltóképpen vehessenek részt a csíksomlyói búcsú ünnepén. A Boldogasszony Zarándokvonat az összetartozás, a hit és a közösség erejének szimbóluma, amely továbbra is fontos szerepet tölt be a magyar nemzeti és vallási hagyományok ápolásában.


A vonat elindulása előtt arra biztatták a jelenlévőket, hogy mindenki fogalmazzon meg magában egy személyes gondolatot, egy szándékot vagy imát, amelyet magával visz az útra. Ez a belső elcsendesedés és lelki felkészülés fontos része a zarándoklatnak, amely nemcsak testi, hanem lelki utazás is. A Csíksomlyói búcsúra tartó zarándokvonat idén is számos magyarországi és határon túli hívőt hoz össze, akik közösen keresik a hitben való megerősödést és a közösségi élményt.


Kollégánk a Csíksomlyó Expressz vonaton utazik, a beszámolója szerint a hosszú utazás magyarországi szakaszán, kora reggel sokan aludtak, de voltak már vidáman beszélgető társaságok és persze a két étteremkocsi is népszerű. Az első megálló Arad volt, ahol az ott töltött néhány perc köszöntésre, kis vendéglátásra és a Himnusz közös eléneklésére volt elég.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem maradt el a februári tiszai fürdőzés
Most is megmártózott a debreceni orvos
PÉNZTÁRCA
A pénztáros 30 milliója
Valutaváltás csak mellékkereset volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Úgy láthatja New Yorkot, mint még soha
Kilátóterasz épül Manhattan fölött
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.07.04. 18:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I.
2025.07.05. 10:05 Világszám - Inforádió
Tuvalu II.
2025.07.06. 10:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--